Heti tipp – Lakatos Milán

Pár nappal az ünnepek előtt nem lennénk meglepődve, ha olvasóink valami jó karácsonyi tippre számítanának, ami jól mutatna a fa alatt. Nos az események felülírták a terveinket, mivel Törökországban valami olyan történt, amire általában 20-30 évente kerül sor a devizapiacokon (Törökországban speciel 1990 óta nem volt ilyen). A török líra ősztől egy komoly lejtmenetben volt, mivel az infláció elleni védelemként a török jegybank nem az általánosan bevált recepttel élt, hanem egyedi megoldást választott a pénzromlás fékezésére (gyorsítására). Amíg a jegybankok világszerte a monetáris szigorítást (pl. kamatemelés) választották az infláció ellen, a török jegybank a lazítást preferálta, ezáltal felgyorsítva a pénzromlás ütemét, mely elérte az 50%-ot nem egészen 4 hónap leforgása alatt. Egy euróért szeptemberben még nagyjából 9,8 török lírát kellett fizetni, hétfőn egy pillanatra már 20 lírába került 1 euró. A pánikhangulat oda fokozódott, hogy több alkalommal is fel kellett függeszteni a tőzsdei kereskedést Törökországban. Majd jött a váratlan bejelentés hétfő este, melynek következtében másnapra egy euróért már kevesebb mint 13 lírát kellett fizetni, így pár óra leforgása alatt dolgozta le veszteségének nagy részét. A napon belüli deviza árfolyam kilengések elérték az 50%-ot, amire 1990 óta nem volt példa Törökországban. Na de mi volt a bejelentés? Mivel Törökországban az elmúlt években már megszokhattuk a rendhagyó intézkedéseket a monetáris politikában, most sem volt ez másként. Bár a szakértők burkolt kamatemelést látnak az intézkedések mögött, az új szabályok arról szólnak, hogy ha valaki mostantól megtakarításait török lírában tartja és azt legalább 3 hónapra leköti (jelenleg akár 10% feletti kamatok mellett) az állam kompenzálja az esetleges árfolyamveszteséget, amelyet egyéb esetben eddig azért szenvedett el a megtakarító, mert a líra többet gyengült, mint amennyit a kamatokon lehetett keresni. Az intézkedéstől azt remélik, hogy a lakosság így előnyben részesíti a hazai devizában való tartalékolást az euróval, vagy a dollárral szemben. Hogy ez mennyire lesz sikeres? Majd meglátjuk.

Kellemes Ünnepeket kívánunk kedves Olvasóinknak!

 

*A jelen posztban található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.