Heti tipp – Halgas Ferenc

A délelőtti kereskedés során újabb történelmi szintek alakultak ki mind az euró, mind a dollár esetében. Ennyit még egyikért sem kellett fizetni, a hírek pedig egyelőre nem arról szólnak, hogy a tendenciában gyors változás állna be. Egy ilyen helyzetben nem könnyű a döntés, hiszen megrázó hírekhez megrázó képek társulnak, most a geopolitikai helyzet alakulása mozgatja az árakat. A tippünk emiatt erre a hétre az, hogy ne az érzelmek vezéreljenek döntésünk meghozatalában, hanem próbáljunk higgadt fejjel, végiggondolva a lehetséges forgatókönyveket dönteni arról, hogy jelen árfolyamok mellett esetleg tovább növeljük valuta megtakarításunkat, vagy annak egy részét inkább forintosítjuk a magas árfolyamok mellett. Mi abban tudunk segíteni, hogy az igényeket maximálisan kiszolgáljuk, tettük ezt eddig is és jövőben is igyekszünk minden valutaváltási igényt kielégíteni. Készleteink minden fontosabb valuták esetében rendelkezésre állnak, előrendelés szolgáltatásunk pedig változatlanul működik, amennyiben egzotikusabb valuták iránt jelentkezne nagyobb igény. Pénzküldési szolgáltatásunk szintén zavartalanul működik, amennyiben olvasóink Ukrajnába szeretnének pénzt feladni, előtte mindenképpen érdeklődjenek az ukrán kifizetőhely státuszáról, a fogadó felek tájékozódjanak a helyi irodánál, hogy mekkora összegű kifizetést teljesítenek a megnövekedett igények miatt.

 

*A jelen posztban található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.