Heti tipp – Gere István

“Mit kellene cserébe adnom, hogy neked jusson, s nekem is maradjon?” – Aranyosi Ervin: Csere-bere gondolatok

Nem dőlhettünk hátra az elmúlt héten sem. Közel 15 forintos gyengülést láttunk, mint az EUR, mint az USD esetében múlt szerda óta. Ez mintegy három hónapos mélypont. Okai elsősorban a geopolikai kockázatokban és a forint alapkamat-emelési tempó várható vagy inkább vélt lassulásában keresendő.
Mégis mint ajánlhat a devizánk, ami vonzóvá teheti a befektetők szemében. Minden professzionális befektető a lehető legmagasabb magasabb hozamot igyekszik elérni a rábízott eszközökön keresztül. Ezért a nem eléggé vonzó pénzpiaci forint hozamok kombinálva a már említett geopolitikai eseményekkel a forint gyengülése felé mutatnak. Ezen láthatólag nem tudott segíteni a számunkra kedvező olajembargó döntés sem.
Egy hónapra vetítve ez a forint elleni deviza pozíciók esetén dolláronként 1,71 forintba kerül és 1,63 forint hozamot generál. Ugyanez euró esetén 2,53 és 2,31 forint.
Egyértelműen kevés ez a hozam és a forint elleni pozíciók finanszírozási költsége sem elrettentően magas. Hiszen amíg 15 forintot mozoghat egy héten belül felfelé az árfolyam és ez csupán 50 fillér körüli finanszírozási költsége kerül nem nehéz a matek.
A befektetői hangulat kedvező javulásával egyszer, remélhetően minél hamarabb viszont a forint robbanásszerű erősödésével lehet számolni. Hiszen mi lehet jobb egy olyan deviza befektetésnél, ami az árfolyamnyereségen kívül még plusz hozamot is generál.
És ha már heti tipp, akkor talán érdemes a magas árfolyamokat kihasználni. A megtakarításaikat valutában tartók most igen jó szinteken tudnak forintosítani.
Figyelni kell a piacokat mozgató hírekre, sokat és sok helyről tájékozódni. Az árfolyamok tetejét vagy az alját szinte lehetetlen elkapni. Viszont a fordulatok hirtelen jönnek, nem sok idő van reagálni.

 

*A jelen posztban található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.