„A megégetett kéz a legjobb tanítómester.” – J. R. R. Tolkien
A forint múlt heti hirtelen és erőteljes gyengülését követően valamelyest megnyugodni látszanak a piaci kedélyek. Az elmúlt napokban a nagy kilengések helyett a lassú visszakapaszkodás jellemezte a magyar fizetőeszközt, de az ünnepek alatti váratlan erősödés nagy részét már kedd reggel korrigálta; ezt követően pedig az Államadósság Kezelő Központ napközben közzétett új finanszírozási terve sem hozott számottevő változást az euró-forint jegyzésben. Szerdán reggel közel 1%-kal volt erősebb az euróval szemben, mint a hét elején, így érte el a 388 forint/eurós árfolyamot. A következő időszakot továbbra is a 390 Ft körüli euró fogja meghatározni a szakértők szerint, és felhívják rá a figyelmet, hogy továbbra is kilátásban van a történelmi mélypontot jelentő 400 Ft-os árfolyam is.
A sajtó attól hangos, hogy az idei nyaralások többe fognak kerülni a magyaroknak, mint a pandémia előtti időkben. Mindenképpen érdemes idén magasabb nyaralási kerettel számolni, hiszen a drágulás részben a pandémiának, részben az egész Európát érintő élelmiszerár-növekedéseknek tulajdoníthatóak, mely tényezők a külföldi célországokban is hatnak. Ezen felül a megszokottnál magasabb árfolyamok trendje is ebbe az irányba mutat.
Külföldi nyaralásainkra mindig érdemes valamennyi készpénzt is magunkkal vinni, sok helyen ugyanis még mindig nem lehet bankkártyával fizetni, vagy a kis összegű vásárlások esetén elutasítják azt. Sokat spórolhatunk, ha a nyaraláshoz szükséges valutát az árfolyamok alakulásának egy kedvező pillanatában váltjuk meg. Ügyfeleinknek azt ajánljuk, érdeklődjenek akár naponta is üzleteinkben az aktuális árfolyamok felől.